a

 

2019. január 28., hétfő

Tizennégy tolmácsfülke

A plenáris ülésen összesen 14 tolmácsfülkében, azaz nyelvi kombinációban zajlott a munka ezen a januári, londoni konferencián.

2018. december 19., szerda

Érdekes gondolatkísérlet

Ha a jövőben egyszerűen össze kell majd csak kötni az emberek agyát, hogy képesek legyenek kommunikáció nélkül megosztani a gondolataikat másokkal, akkor vajon szükség lesz még tolmácsberendezésre?

https://index.hu/techtud/2018/10/03/osszekotottek_harom_ember_agyat_meg_tudtak_osztani_telepatikusan_a_gondolataikat/

2018. május 7., hétfő

Újfent egy nagyszerű konferencia


Újfent egy nagyszerű konferencia helyszíne volt Budapest (Nemzetközi Pikler Szimpózium 2018). Az egyik tolmács még pont időben érkezett a kerékpárján a fotózásra.

2017. december 20., szerda

Legalább negyven kolléga


Az idei év egyik legnagyobb konferenciájára – legalábbis ami a tolmácsok számát illeti – októberben került sor. A keresztényüldözésről szóló nemzetközi konferencián legalább negyven kolléga tevékenykedett. Szerintem jó munkát végeztünk.

2017. március 12., vasárnap

Mi úgy vagyunk hívva, hogy…

Néha a legalaposabban előkészített rendezvényekbe is hiba csúszik. Például azért, mert arra ugyan gondolt a szervező, hogy hívjon német és japán tolmácsot, de az már valahogy elkerülte a figyelmét, hogy valójában angol tolmács is kellene. És mi történik ilyenkor? Betolnak valakit a prezentáló cégtől, akiről mindenki úgy tudja, jól beszél angolul. Ez ugyan lehet, azonban ha az illető nem tolmács, még az anyanyelvén is “csodálatos” fordulatokra képes. Így lettem fültanúja életem egyik “legszebb” magyar nyelvi szerkezetének azt követően, hogy a messzi földről jött ügyvezető igazgató hölgy angolul bemutatta a cégét, majd a tolmács lefordította: “Mi úgy vagyunk hívva, hogy…” :) 

2016. december 14., szerda

Interjú a TV-ben


Újabb interjú Bernd Storckkal, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával. Ez alkalommal a DIGI Sporton.

2016. augusztus 31., szerda

Hogyan tisztítsuk meg a rosszul formattált Word dokumentumokat?


Ez a bejegyzés egy kicsit off-topic lesz, mivel azonban számos tolmács fordítóként is dolgozik, sokak számára jelenthet segítséget. Mindannyian ismerjük a rosszul formattált Word fájlok által okozott problémákat. Az ilyen fájlok pdf-dokumentumok konverzióját követően keletkeznek, de tapasztalan Word felhasználók is készíthetnek ilyeneket. Mindkét esetben rengeteg fölösleges tag (címke) keletkezik, jelentősen megnehezítve a fordítás folyamatát elsősorban fordítómemória használata esetén. Nemrég egy nagyon hasznos segédprogramot találtam (TransTools), mely profi módon szabadít meg ezektől a fölösleges tag-ektől. Valóban nagyon hasznos, és ingyenes (persze egy kisebb adománynak biztosan örül a program készítője).

2016. június 6., hétfő

Élő tolmácsolás a TV-ben

Bernd Storck szövetségi kapitány élőben történő tolmácsolása az M4 sportcsatornán. Érdemes már az esemény előtt megbarátkozni a magyar labdarúgó-válogatott potenciális játékosainak nevével, mert így nem kell találgatni, amikor a német edző elkezdi kimondani azokat…

Íme a magyar válogatott Eb-kerete

2016. február 15., hétfő

Proford farsang

2016.03.04., péntek: a Proford farsang újból remek alkalmat kínál a szakmai és baráti kapcsolatok elmélyítésére.

2016. január 20., szerda

Emlékezet fejlesztése

Inspiráló TEDx előadás arról, miként fejlesszük az emlékezetünket. Nem csak tolmácsoknak.